A szabadulás

„ó te annyiszor megdalolt

szabadság ó te nem remélt

gyolcsoddal hogyha meghalok

törüld le ajkamról a vért”

Kányádi Sándor: Koszorú

            Ota Krátký nem volt a sors kegyeltje. Még kevésbé a Husák rendszeré. Ez minden nap tudatosult benne, amint kinyitotta szemét a Pod Zvonařkou utca 4. szám alatt lévő legényszálló ötödik emeleti szobájában, és lekászálódott a fekhelyéül szolgáló kiszuperált katonai vaságyról.  Első gondolata rendszerint ez volt: ma vajon mi nincs? Ugyanis reggelente vagy víz nem volt, vagy villany, vagy egyik sem. (…)

            Ezen a szeptemberi napon víz nem volt az ötödik emeleten, le kellett mennie az alagsori közös mosdóba. Sűrű szitkozódás közben dobálta be egy nejlonzacskóba a szappant, a törölközőt, a fogkrémet, a fogkefét, aztán elindult le a lépcsőn, liftet ugyanis nem építettek a Monarchia-beli kaszárnyaszerű épületbe. Odalent kiderült, hogy meleg víz nincs, így hát bőségesen engedte magára a zuhanyból a hideget. Mint annak idején a katonaságnál, gondolta, de legalább felébredek.

            Még mindig kábult volt az előző esti legénybúcsú után. Tegnap jócskán felöntött a garatra, miért is ne, eztán vissza kell fognia magát. Ifjú felesége mellett nem élheti tovább a sokak által irigyelt legényéletét, amit ő maga már régóta unt, de amíg nem találkozott Lilivel, hiába játszadozott a gondolattal, valahogy nem jött össze a házasság. Ráadásul, amikor Lilit megismerte, volt egy konkrét terve, mégpedig az, hogy feleségül vesz egy nyugat-európai lányt, és örökre elköltözik ebből a szörnyű országból, ahol a rendszer szándékát a jövőt illetően országszerte hatalmas transzparensek hirdetik: ’rendületlenül tovább a lenini úton’, ’a Szovjetunióval a legvégső óráig’. Ota úgy vélte, a Szovjetunió utolsó órájára nem érdemes várnia, mert az elnyomó birodalom kitart az idők végezetéig, vagy ha addig mégsem, az ő élete végéig bizonyosan.

            Ota  az elmúlt évben, 1976-ban lett harmincöt éves, remélte, hogy élhet még egyszer harmincöt évet, és a hátralévő éveit semmiképp sem akarta szovjet alattvalóként eltölteni. Amikor ezt szépen eltervezte, egy valamivel nem számolt: a szerelemmel.

            A szerelem váratlanul jött, elsöpört minden tervet, s most Otának azon kellett töprengenie, hogy miképpen alakítson ki Lili és a maga számára egy élhető közeget ebben a börtön-országban. Sok szempontból nem volt egyszerű a helyzetük. Lili magyar volt, és egy árva szót sem tudott csehül,  Ota pedig cseh  volt, és nem tudott magyarul. Amikor ezt elmondták másoknak, többnyire megmosolyogták őket. és valahogy így reagáltak: ’nem is kell beszélnetek, a szerelem nemzetközi nyelve a csók és az ölelés’, ’ez igen, legalább nem tudtok veszekedni’. Azonban Otának és Lilinek volt egy közös beszélhető nemzetközi nyelve is, mégpedig az akkoriban divatos eszperantó, amelyen tökéletesen megértették egymást.

            Amikor megismerkedtek, csodálkozva fedezték fel, hogy ezen kívül még mi minden közös bennük, annak ellenére, hogy más országban nőttek fel, más nevelésben részesültek, és más vonzotta őket az eszperantisták különös világába. Mindketten vidékiek voltak, egyetemi tanulmányaik miatt költöztek fel hazájuk fővárosába, a bölcsészkaron tanári szakra jártak, majd középiskolai tanári diplomájukat félretéve újságíróként próbáltak boldogulni, és hogy a hasonlóság még abszurdabb legyen, szakterületüknek a külpolitikát választották.

            A fiatalok, akik azelőtt soha nem látták egymást, megismerkedésük után néhány nappal elhatározták, hogy összekötik az életüket. Ennek azonban már több mint egy éve, azóta számtalan akadályt kellett leküzdeniük ahhoz, hogy házasságot köthessenek. A két ország bürokratikus rendelkezései mintha összeadódtak volna, ezért csak az elmúlt héten sikerült Otának és Lilinek anyakönyvvezető elé állni, de tudták, hogy bizonytalan, vagy még inkább beláthatatlan ideig arra kell számítaniuk, hogy nem fognak saját lakáshoz jutni, és ezért nem tudnak összeköltözni. Úgy döntöttek, hogy túljárnak a bürokrácia eszén, Lili Prágába költözik, Ota becsempészi őt legényszállói szobájába, aztán lesz, ami lesz!

(…)

            Lili budapesti élete nem volt zökkenőmentes, de igyekezett elviselni. Amikor a nagybácsija felajánlotta, hogy költözzön hozzá, az ajánlatot először valami jótéteménynek gondolta, de aztán rájött, hogy Pali bácsi súlyos árat fizettet vele az ott lakásért. Egyrészt rezsi hozzájárulás címén sokkal többet kér, mintha idegenektől bérelne szobát, azaz az ő és a felesége számláit is Lilivel fizetteti, másrészt pedig elvárja, hogy törődjön a rigolyás, önző, Lili számára alig-alig elviselhető feleségével.

            Jolán néni elvileg a három szobás lakás egyik szobájában lakott, de gyakorlatilag az egész lakást uralta, kopogás nélkül nyitott be a szobákba, még  a fürdőszobába is, elmosatlan edényeket hagyott a konyhában, éjjel-nappal zenét hallgatott, s   mivel meglehetősen süket volt, ezt olyan nagy hangerővel tette, hogy Lili nem tudott a zenétől a tanulni valóra figyelni. És ha ez nem lett volna elég, néha váratlanul megkérte Lilit, hogy lakkozza ki a körmeit, vagy csavarja be a haját, kérése parancsként hatott, a lánynak ilyenkor félre kellett tennie a saját feladatát, és Jolán néni rendelkezésére állnia. Szóval, Lili pocsékul érezte magát a nagybácsijáéknál, de az anyja kérésére,  hogy ne ugrassza össze őt a testvérével, tűrt, egyébként is, hamarosan tudósító lesz Brazíliában, és kiszabadul ebből a családinak álcázott pokolból. Addig is azzal vigasztalta magát, hogy az ilyen helyzetek nagyon gyakoriak a létező szocializmusban, az önálló lakás szinte elérhetetlen a fiatalok számára, és az, aki nem megy férjhez, vagy nem nősül meg, az gyakorlatilag nem juthat lakáshoz. De annak is, aki családot alapít, feltételeket szab az állam, több éves várakozás után lehet szocpolt, azaz szociálpolitikai kedvezményt kapni, amely csak akkor jár, ha az ifjú pár kötelezi magát a gyermekvállalásra, és a vállalt gyermekek meg is születnek. Nos, Lili nem kért ebből. Eszébe sem jutott, hogy hamarosan Prágában találja magát, még ennél is rosszabb körülmények közt. Most azonban rohant, hogy el ne mulassza a megbeszélt randevút éjszakai táncosával.