A diktátor arcképe

(Részlet)

Még egyszer elolvasta a méltatást a reggeli lapban. Olyasfajta elégedettséget és felszabadultságot érzett, mint utoljára ifjúkorában amikor első kiállítására tódult a közönség, és ő, még ismeretlenül, elvegyült a látogatók közt, s hallgatta a lelkes, dicsérő szavakat. Akkor eufóriás életöröm fogta el, maga előtt látván a jövőt, amelyben a tehetsége volt az egyetlen bizonyosság, ám a legfőbb bizonyosság: a győzelem záloga.

És íme: most elérkezett a győzelem ideje. Amikor előző nap átvette az állami kitüntetést, még nem volt igazán elégedett. A tiszteletére rendezett, meglehetősen zártkörű fogadáson többen voltak az ellenségei, mint a barátai. Moran kiváltképp feszélyezett elfogadta Z., az ügyeletes nagy kritikus gratulációját, nem volt biztos benne, hogy Z. ugyanezeket a szavakat, amelyeket a festő keze szorongatás a közben elrebegett, hajlandó lenne-e leírni is, például az Irodalom és Festészet hasábjain? (Z.-t mindenki így nevezte a háta mögött: az ügyeletes nagy kritikus, és az ügyeletesben benne volt az  efemerség, a nagyban a kicsiség, a kritikusban pedig a nem közülünk valóság jelentése, mégis, a három szó együtt kiejtve nem adhatott okot a sértődés le hiszen a kifejezésben volt valami kedveskedő.)

Mára azonban Moran minden kételye elosztott. Z. nagyobb fórumot talált az Irodalom és Festészetnél, a legnagyobb példányszámú reggeli lapot, amelyben a művészeti rovatot csaknem teljes egészében betöltötte a róla szóló cikk, melynek már a címe is többet mondott mint eddig bármi más: Köszönjük, Mester!

Eladdig Mesternek csak a tanítványai szólították, mindenki másnak egyszerűen Moran úr volt, vagy a legjobb esetben művész úr.

Mester. Ez a szó rá vonatkoztatva és leírva nem csak új volt, hanem egy kicsit bizarr is. Ám amikor már jó ideje nézegette, a szeme hozzászokott, azután amikor félhangosan önmagának ki is mondta, már teljesen helyénvalónak érezte.

– Nincs benne semmi túlzás – gondolta, miközben kényelmesen hátradőlt karosszékében. Lám, nem volt hiábavaló negyven év töretlen munkálkodása! A meg nem alkuvás, a mindig maga választotta út követése. Művészeti, politikai irányzatok születtek, haltak el – ő mindent látott-hallott, de nem hagyta befolyásolni magát.

– Mindig mondtam: ha azt akarod, hogy respektáljanak, a tartsd távol magad! És íme, most bebizonyosodott, hogy igazam volt…